Új rovatunk keretében teret szeretnénk adni tehetséges tanulóink "szárnybontogatásának". Álljon itt elsőként volt diákunk, Herczegh Mónika verse, amelyet J. K. Rowlling regényei ihlettek.

 

 

"Lényegében ez lesz abból, ha egy Harry Potter-rajongó Arany János balladákat olvas elalvás előtt." (HM)

 

 

Sebesen siet e folyó

A ködös Albionon át.

Utazóknak lelkét vonja,

Így mulattatja a Halált.

 

Három testvér ért partjára,

Estére járt, szürkült az ég.

Gázlót, hidat nem találtak,

Hogy kelnek át rajta ma még?

 

E gondjukat enyhítették,

Hamar bűbájjal, igével.

Egy híd termett ott azonnal,

Kőből munkált pillérrel.

 

Mikor a híd felén jártak

Útjukat állta a Halál.

A fivérek holtra váltak,

Életüknek vége talán?

 

A vén Kaszás csontkezében

Tartotta rémes kaszáját.

Szeme sötét üregében

Túlvilágnak fénye vibrált.

 

Őkelmét az bosszantotta,

Hogy vízbe nem fulladtak.

Ravasz tervet eszelt ki,

Hogy a kezére jussanak.

 

„Drága fiak, ne féljetek,

Életetek nincs veszélyben.

Ti jutalmat érdemeltek,

Mert túljártatok eszemen.”

 

Így beszélt a koponyafej

S biztatta a fivéreket

Ajánlatát fogadják el,

Hisz, megadja bármit kérnek.

 

A testvérek e szavakra

Nyomban magukhoz is tértek.

Már egymást túlkiabálva

Sorolták kéréseiket.

 

Közülük a legidősebb

Bátor, harcias ember volt.

Fegyvert kért a Nagy Kaszástól,

Mitől retteg élő és holt.

 

Varázspálcát, mely erősebb

Az összes többi vesszőnél.

Méltót a varázslóhoz, ki,

A Halált hagyta faképnél.

 

Folyópartján bodzafa állt,

Egyik ága csálén lógott.

Halál abból csinált pálcát,

Amit a fivérnek adott.

 

Testvérek közt a középső

Büszke, rátarti ember volt.

A Halált, hogy megalázza,

Kívánta, bár élne a holt.

 

Folyópartján sok kavics volt,

A csontváz felemelt egyet.

„E kő visszahozza őket,

Így, újra itt lesznek veled.”

 

A legkisebb bölcs ember volt,

Ő nem bízott a Halálban.

Kérte, ne találja a vég,

Ne legyen árny a nyomában.

 

A csontváz fogta köpenyét,

A fiú vállára tette.

„Míg viseled, nem talállak.”

A Nagy Kaszás ezt ígérte.

 

Ajándékait átadta,

A zörgő csontú szent Halál.

Nevetve folytatta útját,

Át, az élők sorfalán.

 

Ereklyéiket csodálva,

A testvérek tovább mentek.

Ám nem sokára elváltak,

Mert egy keresztúthoz értek.

 

Egy messzi faluba ért

A legidősebb hamarost.

És ott nyomban felkeresett

Egy réges-régi haragost.

 

Dühös szóval, ártó gúnnyal,

Vad párbajukat tüzelte.

Majd gyors győzelmet aratva,

Ellenét halálba küldte.

 

Este aztán, egy kocsmában

Whisky mellől, bor gőzében,

Dicsekedett kalandjával

Ír vidámságtól részegen.

 

„Senki fia le nem győzhet!

Nálam a Halál pálcája!”

Kiáltotta, s az ivóban,

Mindenki figyelt reája.

 

Vesztére, mert akadt ottan,

Egy-néhány olyan törzsvendég

Kik a törvénynek hatalmát

Komolynak soha nem vették.

 

Este aztán elmetszették,

A nagy hencegőnek torkát.

Gyilkos a gyilkosnak adja,

Azóta a bodzapálcát.

 

A Halál kacagva szállott,

Újra eme hideg Földre.

A legidősebb így jutott

A Nagy Kaszásnak kezére.

 

A középső fivér megtért

Elhagyatott otthonába.

Ahol korai halált halt,

Rég, szerető mátkája.

 

Háromszor jól megforgatta,

Tenyerén a hideg követ.

Szíve igaz örömére

Kedvese nyomban ott termett.

 

Az élőknek világában

A lány nyugalomra nem lelt.

Visszatért ugyan közénk,

De ebbe csak fájdalma telt.

 

A szörnyű, reménytelen vágy

A férfinek eszét vette.

Kioltotta ön életét,

De igen boldogan tette.

 

A sötét sírban egyesült,

Hű, szerető mátkájával.

Lám a Halál elsodorta

Őt is csontkaszájával.

 

Öccsüket sok-sok éven át,

Kereste, kutatta a vég.

Ő köpenye rejtekében

Boldogan, békességben élt.

 

Aggastyánként, idős fejjel

Köpenyét fiának adta.

Ily tartalmas élet után,

Halált boldogan fogadta.

 

Folyó fölött kőhíd ível,

A Kaszás azon vezet át

Tisztelettel egy bölcs embert,

Aki legyőzte a halált.