Eötvös-bál 2010


Molnár Imréné képe

Molnár Imréné - Beküldte08 március 2010

Február 27-én sikeresen lezajlott iskolánk hagyományos diákbálja a Fekete Sasban. Október végétől készült 52 pár, hogy nyitótáncaikat bemutathassák szüleiknek, tanáraiknak, barátaiknak. Szépen koreografált tánckompozíciókkal kápráztatták el a "nagyérdeműt", akik tapssal hálálták meg a bemutatót.

Diákbálunkat megtisztelte jelenlétével egyebek között dr. Lázár János polgármester úr, Almási István alpolgármester úr, illetve a tagintézmények képviselői. A táncosok virággal köszöntötték osztályfőnökeiket, iskolánk igazgatóját és vezetőit is.

Sajnos, a kellemetlen közjáték pár órára megzavarta a hangulatot, de elrontani nem tudta. Az ízletes vacsora után tombolaszelvényekkel értékes ajándékokat nyerhettek a szerencsések, majd tánccal, vidám beszélgetéssel töltötték el a szombat estét.

Külföldi vendégeink is jól érezték magukat. Dániából, Németországból és Svédországból érkezett a 7 vendég, akik egykori partneriskoláinkat képviselték. Remélhetőleg ismét felvesszük velük a partnerkapcsolatot. Ezzel lehetővé válhat diákjaink angol és német nyelvű kapcsolatteremtése, projektmunkában való részvétele és - esetleg - külföldre utazása is.