Vállalkozási Verseny Középiskolásoknak regionális döntő

Vállalkozási Verseny Középiskolásoknak regionális döntő

A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány  a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium támogatásával középiskolában tanulókból álló 5 fős csapatok részére hirdetett vetélkedőt.

Az első fordulóban a diákoknak három feladatot kellett online megoldaniuk.  Ez alapján mindkét induló csapatunk bejutott a regionális döntőbe, amelyet április 20-án Kecskeméten rendeztek meg.

Az esemény igen jó hangulatban zajlott, a feladatok sokrétűek, érdekesek voltak. Iskolánk „Hód-Vállalkozók” csapata a második,  a „HISZK nebulók” az ötödik helyen végzett. A verseny végére minden résztvevő megtanulta, hogy a vállalkozáshoz a jó ötleten és a pénzen kívül egyaránt szükség van tudásra, kockázatvállalásra és szerencsére is.

 

A csapatok és tagjaik:

 

HISZK nebulók:

            Kovács Anna 11. B

            Roik Eszter 11. B

            Répás Anita 11. B

            Lászlai Andrea 11. B

            Arnhoffer Kitti11. B

            Felkészítő tanár: Lakatos-Tóthné Nagy Zsuzsanna

 

Hód-Vállalkozók:

            Asztalos Richárd 11.  C

            Fári Róbert 11. C

            Gubics Dóra 11. C

            Polyák Nikolett 11. C

            Szikszai Petra 11. C

            Felkészítő tanár: Tóth Lajosné

 

Belépés

Pillanatképek

DSC01479DSCF2052HPIM3666

Hasznos oldalak

Oktatási programjaink