Hódmezővásárhely Polgári Védelmi Kirendeltség és a Makó Polgári Védelmi Iroda közös szervezésével 2010. április 8-án került sor Makón, a Maros parton az ifjúsági katasztrófavédelmi területi verseny megrendezésére. A minden évben meghirdetett versenyen iskolánk rendszeresen képviselteti magát.
A négyfős csapatunknak az idén a negyedik helyezést sikerült megszereznie a középiskolások kategóriájában. A verseny nehézségét mutatta az, hogy az elméleti ismereteken kívül gyakorlati tudásra is szükség volt. A versenyzőket életszerű, egy estleges katasztrófa során előforduló problémák elé állították. Feladat volt ezek időre történő elhárítása.
Hét állomáson a következő feladatkörökben mérhették össze ügyességüket a tanulók:
- tűzvédelmi: kötélpálya használata, sugárcső szerelése,
- polgári védelem: homokzsákpakolás, értékmentés,
- elsősegélynyújtás: mentés, kötözés, újraélesztés
A lányok a férfierőt megkívánó gyakorlatokkal ügyesen birkóztak meg.
Elméleti felkészültségüket a csapatok több mint 100 kérdésből álló teszt írása alkalmával mérhették össze. A kérdések szintén a polgári védelem, tűzvédelem, elsősegélynyújtás témaköréből került összeállításra. A tesztfeladatok között ezeken kívül a környezet védelemmel kapcsolatos kérdések is helyet kaptak.
A versenyszervezőket dicséri az, hogy sikerült játékos formában olyan feladatokat összeállítani, amelyben a versenyzők felkészültségüket összemérhették.
Ezt mutatta az is, hogy a vásárhelyi csapat hazafelé utazva már a jövő évi felkészülést tervezte, remélve azt, hogy sikerül majd eredményeiken is javítani.
Felkészítő tanár:
Hézső Zoltánné