A Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Szakiskola és Szakközépiskola Eötvös József Székhelyintézménye Hódmezővásárhely kulturális értékeinek megismerése céljából 39. alkalommal rendezi meg hagyományos helyismereti vetélkedőjét
Ismerd meg Vásárhelyt!
címmel.
A kérdések városunk emlékhelyeire (emléktábla, épület, szobor, kút stb.), valamint 2010-es évfordulókra irányulnak.
A vetélkedő időpontja:2010. október 9. (szombat)
A versenyen 2 fős csapatok indulását várjuk 3 kategóriában (iskolánként legfeljebb 10 csapat).
A kategória: 5–8. osztályos általános iskolai és gimnáziumi tanulók
K kategória: a középiskolák 9–12. osztályos tanulói, valamint
E kategória:Erdélyből érkezett testvériskolánk csapatai.
Nevezés:legkésőbb 2010. október 6-ig Pap Éva versenyszervezőnél a 241-988/113 telefonszámon.
Gyülekező:830-tól az iskola aulájában.
A verseny kezdete:900.
A verseny menete:először az iskola kijelölt termeiben minden csapat kitölt egy feladatlapot, majd ezt követően a kiosztott 2. feladatsor alapján városunk kulturális emlékhelyeit keresik fel a diákok. Az útvonalon 1 állomást helyezünk el, ahol a feladatlap következő részét is megkapják a csapatok.
A játékidő 90 perc. A feladatok megoldásához minden segédeszköz felhasználható.
Ajánlott felszerelés:Hódmezővásárhely várostérkép, az alábbi linkeken található várostörténeti és évfordulós anyagok, toll, óra; kerékpár használata ajánlott.
Értékelés:azonos pontszám esetén a rövidebb kidolgozási idő dönt.
Eredményhirdetés:az Eötvös József Szakközépiskola aulájában 1130 és 1200 óra között.
Díjazás:a kategóriák 1–3. helyezettjei a szponzorok által felajánlott díjakat kapják.
Ajánlott irodalom:
A város története:
http://www.hodmezovasarhely.hu/oldal-a_varos_tortenete-27
Földrajz, éghajlat:
http://www.hodmezovasarhely.hu/oldal-foldrajz,_eghajlat-38
A város neve, jelképei (címer, zászló):
http://www.hodmezovasarhely.hu/oldal-a_varos_neve,_jelkepei-39
Hódmezővásárhelyi séta: (A turizmus címszó alatt)
http://www.hodmezovasarhely.hu/oldal--20
Nevezetességek (A turizmus címszó alatt):
http://www.hodmezovasarhely.hu/oldal-nevezetessegek-200
Kovács István: Vásárhelyi évfordulók 2010
http://www.eotvos.hiszk.hu/ismeredvasarhelyt/hirek (ld. az alábbi csatolmányban)
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Hódmezővásárhely, 2010. szeptember 14.
Pap Éva Orbán István
versenyszervező igazgató
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| evfordulok_2010.doc | 85.5 KB |