A Julianus Testvériskola Program keretén belül sikeresen pályázott a székelykeresztúri Zeyk Domokos Iskolaközpont, így január közepén ismét városunkba látogattak. A diákcsoport két kísérőtanárával 2012. január 12-én érkezett meg hosszú utazásuk után az Eötvös melletti Templomkertbe. Iskolánkban köszöntöttük őket, amelyet követően vendégeink elfoglalták helyüket a Cseresnyés Kollégiumban, és vacsora után már meg is köttettek az első ismeretségek diákjaink között. Péntek délelőtt órákat látogattak, valamint megtekintették Holokauszt Múzeumot és a Zsinagógát. Délután a testvériskola sportoló kedvű fiai barátságos futball meccset játszottak sportosztályos növendékeinkkel. Koraeste vacsora előtt kareoke- és táncdélutánt tartottunk nekik az Eötvös aulájában, amely fergeteges táncolásba csapott át. Szombat délután egy közös kulturális program keretében Karinthy Frigyes Visszakérem az iskolapénzemet című bohózatát és Küküllő menti néptáncot mutattak be a székely diákok, valamint iskolánk invitálására fellépett a szegedi Próba Kör Improvizációs Társulat. Az előadás, melynek Lánc utcai Mozai mozi biztosított helyet, nagy népszerűségnek örvendett. Vasárnap Ópusztaszerre látogattak testvériskolánkból érkezett vendégeink, majd Szeged városát tekintették meg. A szervezett programokon kívül a szabadidő szinte teljes egészét együtt töltötték a két intézmény diákjai, így nem csoda, hogy január 16-án, hétfő reggel fájó szívvel és könnyes szemmel vettek búcsút egymástól. Megállapodás született egy újabb testvérosztályi kapcsolat létrehozásáról az Eötvös 9.B nyelvi osztálya és a Zeyk 9.K közgazdasági osztálya között.
Köszönet illet minden pedagógust és diákot, akik a szervezésben és fogadásban részt vettek!