Hírek, aktualitások

KÖZGAZDÁSZ vetélkedő
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
- A hozzászóláshoz belépés szükséges

„ALÍZ CSODAORSZÁGA”
2010.április 23-án 15 órakor hivatalosan megnyitottuk Kocsis Alíz 12.D osztályos tanulónk fotóit bemutató kiállításunkat.
Babits Mihály Himnusz Íriszhez művészetet idéző verse után (elmondta Barna Beatrix 12.B osztályos tanuló) Dr. Nagyné Bánfi Judit –a HISZK főigazgatója- mondott pár kedves szót Alízról és képeiről. Ezt követően Dömötör Mihály fotóművész jellemezte a fotókat szakmailag. A megnyitó utolsó részében a jelenlévők megtekinthették mindazt a csodát a képek segítségével, melyeket rohanó világunkban sokszor észre sem veszünk. A rendezvényt Oláh Martina (12.A) éneke és Erdődi Zsolt (13.A) gitározása tette még hangulatosabbá.
A fotókiállítás az iskola könyvtárában három hétig megtekinthető. Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Kecskemétiné Nánai Marianna (egyik szervező tanár)
- A hozzászóláshoz belépés szükséges

Eötvös-vetélkedő
A Társadalomtudományi Munkaközösség az Eötvös-nap keretében idén is megrendezte hagyományos Eötvös-vetélkedőjét, amelyen báró Eötvös József életével, írói és politikai pályafutásával, valamint a reformkorral kapcsolatos kérdésekre válaszoltak a résztvevők. Idén is nagy volt az érdeklődés, 15 osztályból és erdélyi testvériskolánkból "érkeztek" a 3 fős csapatok.
.jpg)
A vetélkedő eredménye:
I. helyezés: Csapatnév csapat (13. D): 101 pont
II. helyezés: "A" végzősek csapat (12. A): 100 pont
III. helyezés: Centralisták csapat (11. A): 99, 5 pont
Gratulálunk!
- A hozzászóláshoz belépés szükséges

Jeles történelmi napok
Április végére lezárult a Jeles történelmi napok elnevezésű, internetes vetélkedősorozatunk. A 6 fordulós játék során a II. világháborúhoz kapcsolódó feladatokat oldottak meg a 3 fős csapatok.
A vetélkedősorozat végeredménye:
I. helyezés: Herczeg Mónika, Bozó Kitti, Katona Tímea (11. A): 260 pont
II. helyezés: Árva Bettina, Béres Petra, Horváth Dóra (12. A): 236 pont
III. helyezés: Körmendi Anna (11. D): 232 pont
Gratulálunk!
- A hozzászóláshoz belépés szükséges

ÖKOVETÉLKEDŐ az Eötvös-napon
2010. április 22-én a hagyományos Eötvös-nap keretein belül ÖKOVETÉLKEDŐ-t szerveztünk iskolánk diákjai számára, ahol három fős csapatok képviselték osztályainkat. A vetélkedőn erdélyi testvériskolánk csapata is részt vett.
Természetesen központi témánk a FÖLD NAPJÁN csakis a környezetvédelem lehetett. A megmérettetésre szolgáló feladatokat próbáltuk úgy összeállítani, hogy a játékosság mellett minél több környezetvédelmi problémára felhívjuk tanulóink figyelmét. Három nappal a vetélkedő előtt már megkezdődtek a feladatmegoldások . Előfeladatként iskolánk könyvtárában található környezetvédelmi könyvekből válaszoltak kérdésekre, természetromboló katasztrófákat illetve hazánk környezetvédelmi állapotát jellemezték. A vetélkedőn tanulóink többek között zászlót készítettek, magányos vadászgörény-fiúnak írtak társkereső hirdetést, környezetvédelmi totót és keresztrejtvényt oldottak meg, jeles napokat párosítottak dátumokkal, filmrészlet alapján válaszoltak kérdésekre, békákat hajtogattak..
A legügyesebbnek a 11.a osztály csapata bizonyult. Gratulálunk!
(Kecskemétiné Nánai Marianna, egyik szervező tanár)
- A hozzászóláshoz belépés szükséges

Rendhagyó kémia óra Mártélyon
2010. április 27-én, kedden rendhagyó kémia órát tartottunk Mártélyon iskolánk 9.a osztályos tanulóinak egy három hetet meghaladó környezetvédelemmel foglalkozó projekt (TÁMOP 3.1.4.) keretein belül.
Fél 12-kor indultunk különjáratos buszunkkal, majd megérkezvén, a Bodnár Bertalan Környezetvédelmi és Oktatási Központban az osztály hat kialakított csoportban bemutatta a Mártélyi Tájvédelmi Körzetről készített powerpointos kiselőadását. A beszámoló után séta közben a valóságban is megfigyeltük a vízben úszkáló halakat, békákat, vadkacsákat; hallgattuk az énekes madarakat, próbáltuk beazonosítani a növényeket és persze élveztük a környezet szépségét, nyugalmát. A program végén vettünk vízmintát a holtág vizéből, hogy a következő kémia órán azt tanulókísérlettel megvizsgáljuk és egy szakaszon a tanösvényre is ellátogattunk (sajnos még nem minden része volt járható gyalog).
Nem mindennapi élményben volt részünk!
(Kecskemétiné Nánai Marianna kirándulást szervező tanár)
- A hozzászóláshoz belépés szükséges

Kocsis Alíz kiállítása
2010. április 23-án Kocsis Alíz 12.D osztályos tanulónk fotóiból nyílt kiállítás iskolánk könyvtárában. A kiállítás iskolai napokon 8 és 15 óra között tekinthető meg.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A megnyitóról fotók a galériában!
- A hozzászóláshoz belépés szükséges

Eötvös nap 2010. április 22.
Minden évben, így idén is, hagyományosan április 22-én, a Föld napján rendezte iskolánk a DÖK segítségével az iskolánk névadójáról elnevezett Diáknapot. Ez a nap színes programokkal várta iskolánk diákjait és tanárait is.
Idén székelykeresztúri testvériskolánk közel negyven tanulója és két tanára is tevékenyen részt vett az eseményeken.
Eötvös József domborművének megkoszorúzása után 9-kor kezdődtek a programok, amelyek 13 órakor értek véget.
Vetélkedőkön (angol-, egészségügyi-, közgazdasági-, ÖKO- és Eötvös-vetélkedő), előadásokon (állatvédő, dietetikai, drogmegelőzési, futball, kozmetikai), internetes feladatokon (Eötvös és közgazdasági), szűrővizsgálatokon (bőrgyógyászati, vércukor, vérnyomás, stb), egészséges táplálkozási bemutatón, kézműves programon, sportversenyeken és projekt bemutatókon (TÁMOP 3.3.2 és TÁMOP 3.1.4) vehettek részt a diákok.
12 órától iskolánk sportosztályos fiai bemutató mérkőzést játszottak egy másik HFC-s csapat ellen. Az eredmény 2-2 lett és a hetesek sem tudtak dönteni, 20 hétméteres után is egyenlő maradt az állás.
13 órától tanár-diák mérkőzésekre került sor. Idén kosár- és röplabdatudásukat mérték össze a vállalkozó kedvű tanulók és tanáraik.
Mindkét sportágban kiütközött a nagyobb rutin, kosárlabdában 13-4-re, röplabdában két nyertes szettben a tanárok csapata győzött a remekül küzdő diákcsapatok ellen.
A diáknap eseményei egy fergeteges hangulatú karaoke partival zárultak, amelyen bátrabb tanárnők is részt vettek.
Reméljük mindenki megtalálta a maga számára vonzó programokat és hasznos ismeretekre tett szert a szórakoztató élmények mellett.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges

Tűz, fém, kaolin és mi - üzemlátogatáson voltunk
Tanulni nem csak az iskolában lehet. Sőt!!! Bizonyos dolgokat az iskola falain kívül láthat és tapasztalhat meg a diák. Ez történt április 21-én, szerdán délelőtt, amikor több HISZK-es társunkkal együtt üzemlátogatáson voltunk a Lemeztechnika Kft.-nél, illetve a Willeroy & Boch-nál.
A Lemeztechnika Kft. óriási csarnokában láttuk, hogy lesz az ember és (az emberalkotta) gép segítségével a fémből sokféle késztermék, illetve félkésztermék.
A Willeroy & Boch üzemcsarnokai szintén elbűvöltek monumentalitásukkal. Amit láttunk, egyszerre volt félelmetes és magával ragadó. Láttuk, hogy a nagy automatizálás mellett bizony szükség van az ember izomerejére is. Az alapanyagokat tároló csarnokból eljutottunk a késztermékeket tároló magasraktárba (7 emelet magasan állnak a fürdőszobai kellékek).
- A hozzászóláshoz belépés szükséges

Tánc, zene, ritmus és "dráma"
Sok-sok próba után, április 20-án, kedden délután az Eötvösös diákok egy része bemutatta, hogy van élet és tudás az osztálytermeken kívül is. Ez a tudás is az övék!!!!
Az eredetihez képest kissé átrendeződött délutánt az alábbi "plakát" szemlélteti.
A Délután műsorközlői voltak:
Nagy Zsuzsa (13. a) és Bujáki Gábor (12. d)
Köszönjük a reklám- és marketingügyintéző szakos tanulóink (Nagy Zsuzsa, Erdődi Zsolt, Nagy Edina, Megyeri Dorina és Katona Brigitta) hatékony közreműködését.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges




